#Bassár el-Aszad


Szíria: Aszaddal kokettáltak az európai titkosszolgálatok
 

Szíria: Aszaddal kokettáltak az európai titkosszolgálatok

Európai ügynökök hónapokon át tárgyaltak titokban Bassár el-Aszad szíriai elnök képviselőivel, hogy információkat gyűjtsenek a kontinensről Szíriába érkezett szélsőségesekről. Ezek voltak az első találkozások azóta, hogy az európai országok visszahívták Szíriából nagyköveteiket.

MTI MTI

Aszad három hónap után újra megjelent
 

Aszad három hónap után újra megjelent

Bassár el-Aszad szíriai elnök vasárnap ellátogatott egy damaszkuszi mecsetbe Mohamed próféta születésnapja alkalmából, az eseményről a szíriai állami televízió közölt felvételeket.

MTI MTI


A pápa lett az év embere
 

A pápa lett az év embere

Ferenc pápa lett az év embere 2013-ban az amerikai Time magazin szerint. Az argentin pápa mások mellett Edward Snowdent utasította maga mögé.

hvg.hu hvg.hu

Győrnyi embertömeg halt meg a szíriai harcokban
 

Győrnyi embertömeg halt meg a szíriai harcokban

A konfliktus a Bassár el-Aszad családjának négy évtizedes hatalma elleni békés tiltakozásokkal indult, de a biztonsági erők kemény megtorlásának hatására fegyveres lázadásba fordult. 6627 gyermek is meghalt a konfliktusban

MTI MTI

Aszad nem megy el a békekonferenciára
 

Aszad nem megy el a békekonferenciára

A Szíria ügyében összehívandó Genf-2 békekonferenciát Bassár el-Aszad szíriai elnök nélkül a rezsim képviselői és a mérsékelt ellenzék között tartják meg - jelentette be kedden Laurent Fabius francia külügyminiszter.

hvg.hu hvg.hu

Rengeteg halott Damaszkusz közelében
 

Rengeteg halott Damaszkusz közelében

Legalább 160-an haltak meg az utóbbi napok harcaiban. Az ellenzéki erők - a legfontosabb főváros környéki támaszpontjuknak tekintett Gúta megtartása érdekében - megpróbálták megtörni a kormányerők ostromát.

MTI MTI


Aszad: a szíriaiak dönthetnek csak az ország jövőjéről
 

Aszad: a szíriaiak dönthetnek csak az ország jövőjéről

Véget kell vetni a fegyveres ellenzék külföldi támogatásának ahhoz, hogy az országban dúló konfliktus bármilyen politikai megoldása sikeres lehessen - mondta Bassár el-Aszad szíriai elnök szerdán Lahdar Brahiminek, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjának Damaszkuszban.

MTI MTI


A brit külügyminiszter már nem számol Aszaddal
 

A brit külügyminiszter már nem számol Aszaddal

Bassár el-Aszad elnök semmiféle szerepet nem tölthet be a jövőbeni demokratikus és békés Szíriában - mondta a keddi londoni Szíria-értekezlet után a brit külügyminiszter, ezzel is igyekezve elérni a szíriai ellenzék egyelőre kétséges részvételét a november végére tervezett genfi Szíria-konferencián.

MTI MTI



Damaszkusz eleget tesz az ENSZ-határozatnak
 

Damaszkusz eleget tesz az ENSZ-határozatnak

A szíriai kormány eleget fog tenni az ENSZ Biztonsági Tanács (BT) határozatának, amely vegyi fegyverei feladására és megsemmisítésére szólította fel Damaszkuszt - közölte Bassár el-Aszad szíriai elnök a RaiNews24 olasz hírtelevíziónak adott, vasárnap közölt interjúban.

MTI MTI


Iszlamista lázadók rohantak le egy várost Szíriában
 

Iszlamista lázadók rohantak le egy várost Szíriában

A szíriai lázadók egyik szélsőséges csoportja lerohant szerdán egy várost a török határ közelében, és elüldözte onnan a Szabad Szíriai Hadsereg nevű, nyugati támogatást élvező felkelő erő katonáit - közölték ellenzéki források.

MTI MTI

Aszad megköszönte Moszkvának, hogy melléálltak
 

Aszad megköszönte Moszkvának, hogy melléálltak

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerdán köszönetet mondott Oroszországnak, amiért támogatja Szíriát a "vad támadásokkal" szemben. A szíriai államfő Damaszkuszban fogadta Szergej Riabkov orosz külügyminiszter-helyettest - közölte a szíriai állami televízió.

MTI MTI


Izrael hetek óta tudott a szíriai ideggázról
 

Izrael hetek óta tudott a szíriai ideggázról

Itáj Brun dandártábornok, az izraeli hírszerzés elemző osztályának vezetője szokatlan módon televíziós interjú adott, ahol elmondta: Izrael rendkívül hatékony hírszerző képességgel rendelkezik Szíriában.

MTI MTI